Sokminden történt, igazából lusta vagyok begépelni. :D
A mai nap viszont annyira marandandó, hogy a bennem rejlő érzéseket, le kell írnom. Tictac a héten rákérdezett, hogy megyünk-e Vasadra, a tanyapartira. Addig eszemben sem volt hogy menjünk, Laci épphogy meggyógyult, nekem is egy könnyed kis tüdőgyuszi jutott, mellé torokgyulladás. Mégis igent mondtam, menjünk. 2re nálunk volt, bepakoltuk a kutyáit( Dongara, Face), a táskákat, Enikét, és enyém kutyákat( Ruby, Bloom). Dögmeleg volt, ám az Árkosi tanya kellemes hűsölést hozott. Kevés résztvevő volt, beszélgetés volt a nagy melegben. Érdekes dolgokat tudtam meg, és bízom a szerencsémben hogy megússzuk. Erről talán majd később...De remélem nem kerül rá sor.
A kutyák boldogan tébláboltak, oda-oda nyargaltak a hátsó kapuhoz hogy megyünk-e már? :D Hirtelen felhők érkeztek, hűvösebb idő lett. Hozzáfogtunk a tereléshez. A két idős bari mellé, érkezett három új, fiatal, friss szaladós biri. Megcsodáltam Dongarát, aki 2 év kihagyás után, igen becsületesen helyt állt, nyugodtan, higgadtan dolgozott. Én Bloomot vittem be először, Ruby maradt a ketrecben. A birkák megdolgoztatták a kutyát, érdekes volt nagyon nézni és átélni... Ruby következett. Nem vártam sokat tőle, gondoltam nem nagyon tud majd mit kezdeni a fürge birkákkal, akiknek eszük ágában sincs az emberhez közeledni... :D
Pórázon volt még, mikor a biriket leszedtük a kerítésről. Elengedtem, eztán jött a hidegzuhany. Ruby olyan csodálatos volt, hogy még most is beleborzongok. Elenegdtem, lefektettem. Körbeküldtem, kapásból olyan távolsággal kerülte meg őket, laposkúszásban hogy az állam leesett. Nem akartam hinni a két saját szememnek! Volt balansza, gyönyörűen, távolságból, szemmel és testtel dolgozott. A legnagyobb öröm az volt, hogy mikor a birkák a karám falához préselték magukat, Ruby eléjük ment, és lassan közelítve, szinte szúrós szemmel leszedte őket onnan. Valami csodás érzés volt, végre nem engem nézett hogy hol vagyok a birkák körül, végre elkezdett gondolkozni. A fülét fordította csak felém, figyelte mit mondok. Végig lapulós, higgadt mozgása volt, nem kapkodott, nem ész nélkül "baktatott". Úgy érzem, beérik a kutya, valami meleg, jóleső érzés tölti ki a mellkasom jelenleg. :D Boldog vagyok, de nagyon. És csak bíztatni tudok mindenkit, bízzon magában és a kutyájában, a munka meghozza gyümölcsét!
Ha visszagondolok hány és hány ember mondta már Rá, hogy hagyjam a fenébe vele a terelést, úgysem lesz ebből semmi...Ez egy sz*r kutya, fölösleges erőltetnem... Itt van Bloom, vele tereljek, annak legalább van ösztöne..stb...stb... Mégis vittem magammal, hátha..próbáljuk, majd lesz valahogy. Ha más nem, de jól érzi magát legalább, sétál, bandázik... És az álom valóra válik úgy érzem...
